Projektnyitó rendezvény Nyíracsádon

  • Post category:Egyéb

A Perspektíva és Stúdium Alapítvány január 29-én tartotta az „Acsádi Örömhír – ifjúság számára szervezett szabadidőhöz kapcsolódó, esemény és programszervezés” (EFOP-1.2.2-15-2016-000185) elnevezésű nyertes pályázatának projektnyitó rendezvényét.

Az alapítvány kiemelt együttműködő partnere a Nyíracsádi Görögkatolikus Parókia és Nyíracsád Községi Önkormányzata több más szervezet mellett. A rendezvényen helyi szervezetek, intézmények képviselői, valamint az egyházközség és a település fiataljai képviseltették magukat. Tóth Elek parókus atya és az alapítvány elnöke bemutatták a pályázati anyagot, ismertették a megvalósulandó eseményeket, rendezvényeket, produktumokat. A megvalósulási időtartam három év, mely alatt ikonfestő fesztiválok, ifjúsági tábor, önismereti-, kommunikációs és konfliktuskezelési tréningek, egészségmegőrző-prevenciós előadások és tanácsadás, szervezett szemétszedések, adománygyűjtés, tánctanfolyam, valamint írói alkotói kör is létre fog jönni. Emellett kiadványok és kiállítások fogják színesíteni a község kulturális életét.

Széchenyi 2020

A pályázati program megvalósulásának legfőbb tényezője az önkénes alapú közös munka, mely elősegíti a 15-29 év közötti célcsoport társadalmi integrációjának ösztönzését, képességeik kibontakoztatását és közösségi aktivitásuk erősítését segíti elő.

http://hd.gorogkatolikus.hu/Projektnyito-rendezveny-Nyiracsadon-2017-januar-31

DSCN1460
DSCN1451
DSCN1447
DSCN1443
DSCN1442
previous arrow
next arrow
DSCN1460
DSCN1451
DSCN1447
DSCN1443
DSCN1442
previous arrow
next arrow